
Hírek, pályázatok




Tájékoztatás peres eljárásról
Mint azt 2014. december 22-i rendkívüli közgyűlésünkön a körlevelek aláírói bejelentették, a Győri Fellebbviteli Főügyészségre beadott panasz mellett Rencsár Kálmán polgári peres eljárást is indított október 15-i közgyűlésünk határozatai ellen és 2014. november 13-án keresetet adott be annak hatályon kívül helyezése tárgyában.


Rendkívüli közgyűlési meghívó
A Magyarországi Arablótenyésztők Egyesülete (2943 Bábolna, Wesselényi u. 46.) képviseletében egyesületünk rendkívüli közgyűlését ezúton összehívom.

Új elnökséget választott a Közgyűlés
Az október 15-n Budapesten tartott Közgyűlés hosszú vita után elfogadta az új alapszabályt, majd tisztújításra került sor. Dr Hecker Walter visszavonult, a Közgyűlés egyhangúlag „Tiszteletbeli Elnök” címet adományozott, aki ígérete szerint tovább segíti az Egyesület munkáját.

Koheilan Kincső a világ élvonalában
Az idei lovas Világjátékok magyar szempontból egyik szenzációja 2006 után ismét a távlovaglásban történt. Nevezetesen, a magyar tenyésztésű-hátterű shagya-arab lovak ismét kitűnő teljesítményt nyújtottak.

