Kellemes ünnepeket!
Tisztelt Tagtársak!
Visszatekintve az elmúlt esztendőre kijelenthetjük, hogy sorsfordító események történtek a Shagya arab fajta történetében, és talán valamit sikerült lépni az arab telivérek tenyésztése terén is. Márciusban megérkezett a Shagya arab fajtarekonstrukcióra megpályázott forrás, melynek köszönhetően tenyésztőinknek lehetőséget tudtunk biztosítani, hogy többek között a legjobb méneket használják fedeztetési díj megfizetése nélkül.
Megindult ígéretes ménjeinktől a szaporító anyag fagyasztása is.
A pályázatnak és Szabó Péternek köszönhetően megújult honlapunk, körlevél formájában napi kapcsolatban segíthetjük Tenyésztőinket, hogy a 2021-ben befejeződő, illetve a január 3.-tól újrainduló őshonos pályázatot segíteni tudjuk.
Dr. Kummer Luca személyében egy fiatal szakemberrel kötöttünk szerződést. Január első napjaiban munkaértekezletet tartunk, hogy megújítsuk az egyesületi adatbázisunkat kezelő programot,így biztosított, hogy 2022-től magasabb szintű szolgáltatást tudjunk nyújtani.
A fajtarekonstrukciós program folytatódik, a pandémia miatt annak elszámolási határidejét várhatóan a nyár közepéig meghosszabbítják, ez lehetőséget biztosít, hogy a forrást teljes mértékben felhasználjuk. Bízom benne, hogy sikerül a születendő csikókból olyan méneket nevelni, melyek a ’90-es évekhez hasonlóan jelentősen javítja állományunk versenyképességét.
Örvendetesen gyarapodott tagságunk, jelenleg 190 tagot számlálunk. Terveink megvalósulásához kérem támogatásukat a jövőben is.
Elnökségünk és Felügyelőbizottságunk nevében Áldott, szerettet teljes Karácsonyt, és sikerekben gazdag Újévet kívánok mindnyájunknak.
Elnökség: Rombauer Tamás, Kiss László, Kocsis Alfréd
Felügyelőbizottság: Nagy Ildikó, Balogh Ferenc, Szöllősi Árpád