Gyászhír – Prof. Bertók Lóránd

Pótolhatatlan veszteség érte a magyar tudományos életet és a magyar lovassportot. Életének 86. esztendejében elhunyt Bertók Lóránd címzetes egyetemi tanár, az Országos Fréderic Joliot-Curie Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutatóintézet tudományos főtanácsosa.

Bertók Lóránd 1934-ben született Debrecenben. A Debreceni Református Kollégiumban tanult, hitét egész életében megőrizte és gyakorolta.

„A Kossuth Lajos Tudomány Egyetem biológia-kémia szakára nyert felvételt, de rövidesen a budapesti Állatorvostudományi Egyetemen folytatta tanulmányait. 1957-ben kapott állatorvos-doktori oklevelet. Már egyetemi hallgatóként dolgozott az Állatélettani Intézetben, a Szaporodásbiológiai Laboratóriumban, majd egyetemi tanulmányai befejezése után a Járványtani Intézetben, ill. a MTA Állategészségügyi Kutató Intézetében. Tanult és dolgozott a stockholmi Karolinska Intézetében.
1965-ben immunológiai-kórtani témából elnyerte az állatorvos tudomány kandidátusa fokozatot.

Selye János meghívásával került a Montreáli Egyetemre, ahol a Kísérleti Orvostudományi és Sebészeti Intézetben tanult és kutatott, 1967-től a „Frédéric Joliot-Curie” Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézetben dolgozik.1981-től a Semmelweis Orvostudományi Egyetem c. egyetemi tanára (Mikrobiológiai Intézet). 1984-ben sugárbiológiai-immunológiai témából elnyerte az orvostudomány doktora fokozatot. Tudományos tevékenységéért kétszer (1963 és 1965) kapott Akadémiai Díjat, majd 2020-ben Béres Józseffel egy időben Széchenyi- díjat.

Kutatási területe a természetes ellenállóképesség és a bakteriális endotoxinok összehasonlító kórtani, sugárbiológiai és immunológiai vizsgálata.  Találmánya, az ionizáló sugárzással méregtelenített endotoxin készítmény (sugárdetoxikált endotoxin, TOLERIN) előállítása és a természetes ellenálló képesség fokozására való felhasználása a bíztató klinikai tapasztalatok ellenére az ellenérdekelt lobbi miatt megmaradt kísérleti stádiumban, forgalmazását megakadályozták. Kutatói munkálkodása, bár sok külföldi út és együttműködés színezi, hazájához kötötte, mindvégig megmaradt igazi magyarnak. Vallja is, hogy bár a tudomány nemzetközi, de aki csinálja, annak tartozni kell valahová.” (Semmelweis Egyetem weboldala felhasználásával)

Tudományos-, közéleti tevékenysége mellett a távlovaglás egyik hazai megalapítója és 1993-ban magyar bajnoka. A Bábolnai Ménes Táltos nevű arab telivér lovával ért el nagyszerű eredményeket. Intézetében kidolgozta a távlovak erőnléti edzésének vérparaméterek alapján történő vizsgálatát. Életének utolsó évtizedét méltatlan helyzetben, a fehérgalléros bűnözők hitelszorításában élte le, jogi segítségre csak ígéretet kapott, segítséget kevesektől.

Emlékét megőrizzük!

Rombauer Tamás
elnök