Gyászhír – Dr. Somogyi Lajos

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy elhunyt Dr. Somogyi Lajos tagtársunk.

1941 november 24.-én született Kisújszálláson. Apja Pápán végzett néptanító volt. Édesanyja a kunok leszármazottja, háztartásbeli. A nagyszülői házban nőtt fel, amíg apja az 1949-ig tartó hadifogságból hazajött.

Általános iskoláit Kisújszálláson, majd egy évet a helyi Móricz Zsigmond Gimnáziumban járta, az utolsó humán osztályban, szigorú, erős 17 fős osztályban, kikből 3 állatorvos, 2 orvos, 1 gyógyszerész lett. Apja halála után a Budapesti Vendéglátóipari Technikumba ment, ahol 1961-ben kitűnően érettségizett.

Gyermekkori álmát nem feledve továbbtanulási kérelmét az Állatorvostudományi Egyetemre adta be, ahová 1963-ban előfelvételt nyert.

Egy évig a szolnoki Tisza Szállóban dolgozott, majd szakács mestervizsgát tett a Margitszigeti Nagyszállóban. Előfelvételi ellenére sorkatonai szolgálatra hívták be a Váci Légvédelmi alakulathoz, hosszú levelezés után 1963 szeptember 1.-vel leszerelt. Mivel újra felvételiznie nem kellett, 1963-ban elkezdte tanulmányait, amit 1968-ban sikerrel abszolvált.
Harmadévtől társadalmik ösztöndíjat kötött a Hajdú-Bihar Megyei Mezőgazdasági Osztállyal.
Így a végzés után a Biharkeresztesi Járáshoz került gyakornoknak.

1968-ban házasságot kötött Dr. Imredi Mariettával, aki határállomási állatorvosnak került Biharkeresztesre, aki hűséges társ, feleség, gyermekeik anyja lett 50 éven keresztül.

Gyakornoki idejét Püspökladányban állatkórházban Dr. Czirják László és Dr. Pál Tamás mellett töltötte, majd OÁI, Nádudvar, Szekszárdi ÁG. következett.
Érdeklődése szakmán belül főleg a lovak, szarvasmarhák felé terelődött, egyetemista korában a Szülészeti Tanszék diákköröse volt. Legkedvesebb tanára, inspektora Lami doktor volt.

A területet ért Rszkf. után Biharkeresztesen, ahol hárman voltak állatorvosok, az állatlétszám lecsökkenése miatt megélhetési gondok adódtak, így megpályázta a Fejér Megyei Mesterséges termékenyítő Állomás körjáratos inszeminátori állását. Dr. Horváth Béla jemeni kiküldetése miatt körjáratra került. Székesfehérvár, Sárkeresztes, Moha, Iszkaszentgyörgy, Kincsesbánya, Guttamási, Bakonykuti, Csór, Füle, Jenő, Nádasdladány, Sárszentmihály községek és TSz-ek inszeminátora lett.  1971 decemberében a szabadbattyányi körzet állatorvost keresett, ezt megpályázva Tác, Szabadbattyán községek állatorvosa lett 1971 decemberétől.
Felesége a Mesterséges Állomás dolgozója lett. Két gyermekük született, lánya fogorvos, fia történelem – régész szakos tanár. Körzet módosítás után Szabadbattyán, Úrhida, Kőszárhegy állatorvosa lett. Szaporodásbiológus szakállatorvos diplomát szerzett.

Fáradhatatlan, szókimondó állatorvos volt, gyakran letolta a felelőtlen gazdákat, amit lehetett, szakmán belül megoldott. Kedvenc állata a ló volt, 25 éven át lótenyésztő, eleinte magyar félvért, majd arab lovakat tenyésztett, a Bábolnai Arab Lótenyésztő Egyesület tagja, egy ciklusban vezetőségi tagja is volt. Tenyésztéséből 34 csikó született, ami közül 4 tenyészmén is lett.

Közéleti tevékenysége: két ciklusban községi, egyben a megyei tanács tagja volt.
2012-ben a község díszpolgárává választották, 2014-ben Úrhida kitüntető címét kapta.

A szabadbattyányi református egyházközség presbitere volt. Ügyeleti körzetben 2017-ig vállalt ügyeletet. Talán az úgynevezett utolsó körzeti állatorvos volt.

A jó harcot megharcolta, a pályát végigfutotta, a hitet megtartotta.

Nyugodjék békében!