Az Elnökség Újévi Üdvözlete
Tisztelt Tagtársak!
Bízom benne, hogy szép és meghitt Karácsonyuk volt, és sok szerencsét, jó egészséget kívánok Önöknek mind a magam, mind Elnökünk , dr. Hecker Walter, és az Elnökség nevében az Újesztendőben.
Nehéz év van mögöttünk, és az elkövetkező év sem ígérkezik könnyebbnek, sajnos a gazdaság gyengélkedése a tenyésztőket érinti leginkább. Taglétszámunk jelentősen csökkent, de örömmel nyugtázhatjuk, hogy még mindig jelentős azok száma, akik most kívánnak belépni, akár egy kancával is. A tavaszi elnökségi ülésen napirendre tűzzük, miként lehetne a tenyésztők anyagi terheit csökkenteni, annak érdekében, hogy ne csökkenjen tovább tagságunk létszáma. Az ez évben végzett regisztrációs tevékenységünkért járó támogatást a jövő év első negyedévére ígérik, így fennmaradásunk biztosított.
Terveinket lehetőségeinkhez kell igazítani. Nem szeretnénk lemondani az eddig elért eredményekről, főleg ménjeink minőségét illetően. A piac most is visszaigazolja, hogy a jó és használható lóra van kereslet, a probléma az árral van. Sajnos a környező országok gyengébb egyedei szinte vágóáron kerülnek nyugatra, telítve piacainkat. Ezzel csak szervezett piacépítéssel, sikeres versenyekkel, tenyésszemlékkel, lehetne versenyre kelni,
ennek feltételeivel Egyesületünk azonban nem rendelkezik. Az az együttműködés, mely a ’90 -es évektől 18 éven át jellemezte az állami ménes és magántenyésztők munkáját, és mely oly sok hazai és nemzetközi siker kovácsa volt, mára már a múlté. Éppen ezért felértékelődik Egyesületünk szerepe, mert csak összefogással, tudatos tenyésztői hozzáállással menthető át az értékes tenyészanyag, mely jövőnk záloga. Azt tapasztaljuk, hogy az elmúlt időben rengeteg jó tenyészkanca került közepes áron külföldre. Kevés eszköz áll rendelkezésünkre, hogy ezt megakadályozzuk. Csak az Önök jó belátására, és bölcsességére hagyatkozhatunk.
Német partnerünk tévedésből több újságot küldött, gálánsan eltekintett a fizetéstől, ezért most azok is kapnak belőle, akik már nem fizettek elő rá.
Szeretetnénk postaköltségünket csökkenteni. Kérem, aki rendelkezik email címmel, egy rövid üzenetben közölje, milyen címen érhetjük el. A jelentkezéseket male@vivamail.hu címre kérjük.
Távlovaglás céljára keresnek 3-7 éves korig Shagya arab vagy arab telivéreket leinformált külföldi érdeklődők, lehet mén, kanca, avagy herélt. Előny, ha nem versenyzett. Ha tudnak ilyen lóról, kérem értesítsenek.
Sikerekben gazdag , boldog Újesztendőt kívánunk:
dr. Hecker Walter sk. Parti Imre sk. Rombauer Tamás
Bábolna, 2010.december.30.