Az arab telivér

Jeff és Andrea Sloan, El Nabila B tulajdonosai Rombauer Tamással, BábolnánSzinte példátlan karriert fut be napjainkban egy magyar tenyésztésű arab telivér mén, El Nabila B. A mén 2002-ben történt eladása óta sikert sikerre halmozott, egyúttal győztes utódokat hagyott maga után minden olyan országban, melynek ménesében állt. El Nabila B szépségével, lélegzetelállító mozgásával ma az Egyesült Államokban gyarapítja az arab telivér kedvelőinek táborát. Lapunk 2002. februári száma „Rekordösszeg egy arab ménért” címmel részletesen ismertette a mén származását, eladásának körülményeit. El Nabila B 1996-ban született Bábolnán. A ménes arabló tenyésztését ekkor Rombauer Tamás irányította. A nemzetközileg elismert arabló szakértő ma a Magyarországi Arablótenyésztők Egyesületének ügyvezető elnöke, aki bíróként világszerte rendszeres szereplője a tenyészbemutatóknak. Kérdéseinket neki tettük fel.

Ön, mint az arab ló kiváló ismerője, hogy látja, hol a helye, mi a szerepe a világ lótenyésztésében ma az arab telivérnek?
Míg a fajták kialakulása során szinte alig akadt lófajta, melyben a tenyésztők ne használtak volna arab vért, addig ma szinte csak tiszta vérben tenyésztik az arab telivért. Ennek oka az lehet, hogy a különböző fajták elég nagy populációt alkotnak ahhoz, hogy pusztán szelekcióval, vérfrissítés nélkül fenntarthatók legyenek.
El Nabila BA másik, talán nyomósabb ok, hogy az arab telivér főleg az utolsó fél évszázadban egyre kevésbé tartott lépést a használhatóság, főleg a lovagolhatóság tekintetében. Az arab telivér is több irányba specializálódott és ezek az irányzatok eltávolodtak egymástól. Elég, ha példaként a főleg Franciaországban, és az Egyesült Arab Emirátusokban népszerű galoppversenyekre tenyésztett arab telivérekre gondolunk, melyek már inkább hasonlítanak egy kisebb méretű angol telivérre, mint arab lóra. Összehasonlítva egy tiszta egyiptomi arab telivérrel, mely a világ arab telivérállományának mindössze 2-3 %-t teszi ki – de nemessége, szépsége miatt sokan sokat áldoznak rá – válik nyilvánvalóvá, hogy az arab telivéren belül a szelekció óriási különbséget eredményezett. Ezen kívül meghatározó szerepe van az arab telivéreknek az egyre népszerűbbé váló távlovas sportban, ahol a küllem teljesen háttérbe szorul, első a szinte hihetetlen állóképesség. Ami persze a legnagyobb ismertségnek örvend, az a tenyészszemlék, a show-k világa, ami kevéssé szakmai szemle, hanem valóságos show, annak minden hasznos és káros elemével. Az arab országok történelmük részeként tekintenek az arab lovakra, ezért kötelességüknek érzik, hogy ők birtokolják a legszebb méneket és kancákat. Innen ered a sokszor mesébe illő vételár, melynek érzése azonban csak keveseknek adatik meg. Az arab telivér számarányát tekintve az elmúlt évtizedekben főleg az Egyesült Államokban és az Öböl-menti országokban nőtt jelentősen, az USA-ban több mint hatszázezer egyedet tartanak nyilván, így a Quarter Horse után a második.

A teljes cikket ITT tudja letölteni.

Forrás: Arabian Horse WorldJeff és Andrea Sloan, El Nabila B tulajdonosai Rombauer Tamással, BábolnánSzinte példátlan karriert fut be napjainkban egy magyar tenyésztésű arab telivér mén, El Nabila B. A mén 2002-ben történt eladása óta sikert sikerre halmozott, egyúttal győztes utódokat hagyott maga után minden olyan országban, melynek ménesében állt. El Nabila B szépségével, lélegzetelállító mozgásával ma az Egyesült Államokban gyarapítja az arab telivér kedvelőinek táborát. Lapunk 2002. februári száma „Rekordösszeg egy arab ménért” címmel részletesen ismertette a mén származását, eladásának körülményeit. El Nabila B 1996-ban született Bábolnán. A ménes arabló tenyésztését ekkor Rombauer Tamás irányította. A nemzetközileg elismert arabló szakértő ma a Magyarországi Arablótenyésztők Egyesületének ügyvezető elnöke, aki bíróként világszerte rendszeres szereplője a tenyészbemutatóknak. Kérdéseinket neki tettük fel.

Forrás: Arabian Horse World