Sallang és pityke
Nincs szebb dolog annál, mikor öt gyönyörű szürke bábolnai arab sallangos könnyű magyar díszhámban lendületesen, szinte lebegve az álmélkodó közönség elé hajt, tesz egy kört a szökőkút körül, majd szinte hangtalanul megáll, pont ahol kell, hogy a nemes hölgyek és urak rendelkezésére álljon. A segédhajtó szinte láthatatlanul a lovak előtt terem, a hajtó figyelmesen vár, majd mikor a vendégek elfoglalták helyüket, határozott ügetésre készteti fogatát. Mozdulatai könnyedek, az öt ló felett korlátlan úr, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. A Hősi kapun kihajtani nem egyszerű feladat, a nyergest és rudast ellenállításban kell hajtsa, az ostorhegyes vezeti a fogat elejét, hogy a szűk forduló szépen sikerüljön, majd irány a Csikótelep.
Hányszor és hányszor megtette ezt az utat Somogyi József a bábolnai ötösfogat hajtója az elmúlt 40 év alatt. Mert az ötösfogat hajtójára mindig felnéztek Bábolnán, az rangot jelentett a kocsisok között. Tavaly ősszel múlt 40 éve, hogy elvégezvén a Dióspusztán kezdett bábolnai lovas iskolát az arab ménesbe került, messze szülővárosától, Devecsertől. Dióspusztán indult ugrólovasként, mint ifjúsági versenyző, azután az Arab Ménesben Horváth Gyula mellé osztották, akitől elleshette, miként kell a szárakat csatolni, ha igazi szép fogatot akarnak látni. Gyula bácsi még Moszkvában is járt, majd egy hónapot töltött ott, hogy megtanítsa a muszkákat a Hruscsovnak ajándékozott ötös fogatot befogni, hajtani. Ő meg Trescsik Ferenctől, Böröcz Jánostól tanulta, akiknek meg Cser István, Rahács József, és Böröcz Ferenc volt a mesterük. Előttük Szabados István, Panák Ferenc, Tomozi József, Farkas József, Árvai Elek, Mogyorósi István, Hofman István, Szarka Mihály, Horváth Sándor hajtották az összetett fogatokat. Régen az uraságok azon versengtek, kinek van ügyesebb, elegánsabb fogata, kocsisa, akit annak rendje és módja szerint meg is becsült, hiszen a közlekedés akkor sem volt veszélytelen.
Éppen tíz esztendeje avatta fel Bábolnán a Fogathajtók Baráti Köre a nemrég elhunyt Dr.Papócsi László volt vezérigazgatóval és az akkori ménesi emberekkel a Kocsisház oldalán azt az emléktáblát, mely ezeknek az egyszerű, de a lóhoz és a gazdasághoz minden nap hűséges, nagy tapasztalattal bíró lovasembereknek állít emléket. A kocsisházban lakni a boldog békeidőkben rangot jelentett. A nyerítés odahallatszott, így ha kellett, bármikor rendelkezésre álltak.