Egyesületünk közhasznú egyesület, így jogosult a felajánlott adójuk 1 %-ának befogadására. Kérjük, ha céljainkkal egyetértenek, és ezek megvalósulását segíteni kívánják, rendelkezzenek adójuk 1%-ának felajánlásával. Az adóbevallásuk megfelelő rovatába írják be: "Magyarországi Arablótenyésztők Egyesülete, adószám: 19147376-2-11"

Arab Lovak Fesztiválja és ISG Gyűlés

2018. szeptember 3.  •  Rendezvények

Tisztelt ISG Tagok, és Pártoló Tagok!

Arab Lovak Fesztiválja és ISG GyűlésAz ISG elnökségének döntése értelmében idén a fiatal távlovak szeptember 28. és 30 közötti világbajnoksága alkalmából Somorján / Samorinban találkozunk. Keretprogramként azon a héten rendezik meg szeptember 24.-től 27.-ig az „Arab Lovak Fesztiválját”. Minden nap sor fog kerülni fiatal, ígéretes arab lovak elővezetésére és részben nyereg alatti bemutatására. Vasárnap pedig, amennyiben ezek között a fiatal lovak között eladók is lesznek, értékesítésükre árverést szerveznek.

Az a szándékunk, hogy a világ minden országából Somorjára érkező VB vendégeknek és résztvevőknek bemutassuk a Shagya-arab lovainkat, megismertessük őket a tenyésztéssel és a fajta történetével, és jelenlegi teljesítőképességével, valamint tájékoztatást nyújtsunk az aktív tenyésztőkről és sportlovakról. Keretprogramban bemutatják a Topolcsányi Ménes Shagya-arab lovait, az ISG egy tájékoztató standot állít fel, és a fiatal lovak világbajnoksága legjobb Shagya-arab lovának az ISG egy tiszteletdíjat fog adományozni. Ezzel a fajta nagyobb népszerűsítését szorgalmazó kívánságnak teszünk eleget, máris hozzáfogva a távlovaglásban legsikeresebb Shagya-arab lónak kiírt, 2019-től rendszeresen adományozandó éves tiszteletdíj elgondolásának megvalósításához.

Örülök a nemzetközi tenyésztőkkel és sportolókkal való szlovákiai találkozásnak, hogy közösen népszerűsíthetjük a Shagya-arab fajtánkat.

Köszönöm Michael Hornynak a szervezői előkészítésben végzett munkáját, és Bruno Furrernek a támogatását.

2021-ben újra Szlovákiában találkozunk, ahol a Topolcsányi Nemzeti Ménes 100 éves jubileumát a Hucul és a Lipicai Világszövetséggel közösen fogjuk megünnepelni egy ISG Championátussal.

Szívélyes üdvözlettel,
Ahmed Al Samarraie
ISG elnök

Letöltés